top of page

Nehéz Kínában a turistának: Tömegtaszítás

Frissítve: 2018. ápr. 15.

Méretéhez, történelmi múltjához, lakosságához és gazdasági erejéhez viszonyítva röhejesen kevés a turista Kínában. A világ legnépesebb országa, ahol a földgolyó tíz legnagyobb városából négy-öt található, rendszerint nem kerül fel a tíz leglátogatottabb turistalátványosság listájára: a pekingi Tiltott Várost egy évben nagyjából annyi külföldi látogatja, mint az isztanbuli bazárt, a birodalom egykori császári palotáját tehát kenterbe verik olyan látványosságok, mint a Niagara vízesés és New York Times Square-e, mely utóbbira több, mint kétszer annyian kíváncsiak.



Aki már megjárta, nem csodálkozik azon, hogy mások kétszer is meggondolják, mielőtt Kínában költik el az összekuporogatott nyaralópénzt. Az ország turizmusa nyilvánvalóan a világ mandarinul beszélő egyötödére van berendezkedve, az angolul ügyetlenkedő külföldiek pedig az őket fényképezők számából ítélve inkább látványosság számba mennek.


A cikk 2009-ben, a pekingi olimpia és a sanghaji világkiállítás között félúton készült, tehát akkor, amikor az új szuperhatalom a leglázasabban próbálta bizonygatni a nagyvilágra való rányitást. Mára a láz alább hagyott, számos akkoriban hozott vendégbarát rendelkezést visszavontak a hatóságok, és a kíváncsiskodó továbbra is saját felelősségére látogathatja a Mennyei Birodalmat. Aki nem hiszi, járjon utána, és vigyen magával képes szótárt!


A cikket a HVG oldalán olvashatod:

http://hvg.hu/hetilap.nemzetkozigazdasag/200911_MEGToRPANT_TuRIZMuS_KINABAN_Tomegtaszitas

Kommentare


bottom of page