A Kínában és Ázsia-szerte tanácsadással töltött tizenhat év során furcsa dinamikát figyeltem meg a kínai és magyar, illetve a régiónkból ázsiába érkező üzletemberek között. Megfigyelésével sokmindent megértettem arról, hogyan állnak gyakran a fejükre a nemzetközi üzletkötésben jelen lévő előítéletek.
A Pekingbe, Sanghajba, Kantonba és más kínai nagyvárosokba érkező hazánkfiai-, lányai pártállami viszonyokra készülnek, ahol az üzletet mélyen áthatja a politika. Meggyőződésük, hogy a kilencvenes évek elején hazánkba érkező nyugatnémet delegációkhoz hasonlóan a piacgazdaság képviselőiként jelennek majd meg a kérdéses helyi szektorban. Hamarosan be kell azonban látniuk, hogy a kirafinált kínai partnerek a versenytársakkal, piaci erőkkel és globális trendekkel szemben az üzleti túlélés olyan mesterfogásait sajátították el, melyek láttán a magyar partner felidézi az első alkalmat, amikor a KRESZ vizsga és parkolási gyakorlatok után az oktató először zavarta ki a forgalomba.
Az ilyetén sokk mondatja sok Kínából hazatérő magyar üzletemberrel, hogy „a kínainál kapitalistább társaság nincs a világon”. Ezzel azért vigyázni kell. Az ottani üzletemberek azért kénytelenek farkastörvényeket követni a vállalkozásban, mert nekik nem áll rendelkezésükre EU-s támogatás és bankkölcsön sem, hiszen magára valamit is adó kínai bank csak annak ad, akinek már van pénze és összeköttetése. Nem védi őket munkanélküli segély, TB és ingyen oktatás sem, tehát a vállalkozó, aki bankhitel híján a család pénzéből indult neki, több generáció vagyonát bukhatja el.
Nagy különbség van azonban a piacgazdaság és a piacnak való kiszolgáltatottság között. Nem ők a nagy kapitalisták, hiszen a Kínai Népköztársaság továbbra is egypárti, lenini elveken alapuló „népi demokrácia”, és a régi pesti viccből tudhatjuk, az az egy szó micsoda nagy különbség! De mi sem vagyunk abban ahelyzetben, hogy tanítsuk a kapitalizmust, hiszen a legtöbb magyar KKV pályázati pénzen vásárolt védőháló és biztosítókötél, valamint bukósisak, golyóálló mellény, gázállarc és vasalt orrú cipő nélkül nem indul neki a piacgazdaság meghódításának.
A helyzet iróniája ilyenkor az, hogy az európai fél a piactól fél, a kínai pedig a pártállamtól, így pedig nehzen értik meg egymást. Azért van jó hír is: mi magyarok sokkal könnyebben átlátjuk ezt a kettős valóságot, mint egy svéd vagy amerikai üzletember, és ebből sok okos honfitársunk remekül profitál.