A világkiállítás előtt Sanghajba érkezni olyan érzés volt, mint még azelőtt beköltözni egy új lakásba, hogy a festők és burkolók elkészültek volna.
Kínában tartózkodásom első éveiben minél több városba, majd országba jutottam el, annál inkább úgy tűn a félévszázados rombolási és újjáépítési ciklusok sora. Ehhez hasonló jelenséget persze Európából és a Közel-Keletről is ismerünk: gondoljunk csak a római Colosseum közelében, annak köveiből épült falakra vagy a fáraók egykori sírjait újrahasznosító egyiptomi mecsetekre. Olyan alapos és gyakori takarítást azonban, mint az ázsiai ember, kevés civilizáció képes rendezni.
A nagy kampányokhoz pedig nagy építkezések dukálnak, melyekre a zsúfolt keleti városokban csak úgy van lehetőség, ha valamit eltüntetnek az útból. Amikor megérkeztem Sanghajba, éppen egy ilyen időszak kellős közepébe csöppentem. Peking a 2008-as olimpiára készülődött lázasan, Sanghaj pedig az azután két évvel esedékes világkiállításra. Ebben az időben megkezdeni a kínai tartózkodásomat olyan érzés volt, mint még azelőtt beköltözni egy új lakásba, hogy a festők és burkolók elkészültek volna.
A világkiállítás idején készült HVG cikk ebbe a hangulatba enged némi utólagos betekintést.
A teljes cikket a HVG oldalán olvashatod: http://hvg.hu/hetilap.monitor/201017_sanghaji_expo_tisztasagi_csomag