A nemzetközi üzletkötés gyakran a legprimitívebb kulturális sztereotípiákhoz való ragaszkodáson fut zátonyra. Vegyünk például két egymással szkanderező mítoszt a kínai-magyar üzletkötés világából! A magyarok a kínaiakat sokszor lelassult zen mesterekként képzelik el, gondolom a sok kungfufilm-nézés miatt. Így aztán lélekben lassú és apránkénti üzletkötésre készülnek.
A kínaiak ezzel szemben általában a gyors dötéseket részesítik előnyben még akkor is, ha ezek jelentős részét később visszacsinálják, tehát haladást tényleg lassan lehet elérni. Viszont előítélettel viseltetnek a demokratikus berendezkedésű országokkal szemben, ahol meglátásuk szerint úgy változnak a vezetők, ahogyan a szél fúj. Ezért gyakran kivárási taktikához folyamodnak, hátha a következő találkozón már a jelenlegi főnök utódjával kell tárgyalniuk, és kezdhetnek mindent előlről.
Az eredmény: mindkét fél időt húz és a másik oldalt okolja a huzavonáért. A magyar fél azt hiszi, kezdi megérteni, milyen a keleti kényelem. A kínaiak bólogatnak, hogy látod, Wang, ezek tényleg nem tartják be az ígéretüket! A szerződést végül egy holland céggel írják alá, akiket nem érdekel a kínai virtus, ők nyomulnak. A megoldás számunkra is lehetne egyszerűbb, hiszen aki Magyarországon a sok véd- és dacszövetség, körbetartozás és panamázás közepette olyan szintre fejlesztette az üzletét, hogy külföldi partnereket keres, az már túl van a nehezén.
A felvétel 2010-ben készült egy ITD konferencián (a minőségből látszik, hogy nem tízes iPhone-nal), ahol hasonló témáról tartottam előadást.