Pekingből is Rómába vezet az út?

A Vatikán közelmúltban tett bejelentése, miszerint ezentúl elismerik a kínai kormány, ezzel pedig a Kommunista Párt jogát a katolikus püspökök kinevezésére, újabb kiszámíthatatlan kanyar a kereszténység kínai történetének kacskaringós útján. Bár Krisztus vallása már az első évezredben toborzott híveket a Nagy Falon túl, jelentősebb befolyásra csak a 16. századtól tett szert. Az olasz Matteo Ricci jezsuita szerzetesei a Ming császárok tanácsadóivá küzdötték fel magukat, elsősorban nem vallási, hanem csillagászati és az ágyúöntéssel kapcsolatos ismereteik miatt. Felemelkedésüket Xu Guangqi, egy keresztény hitre tért csillagász és Mandarin segítette, akinek kőkereszttel díszített sírját ma is megcsodálhatjuk Sanghaj Xu Jiahui kerületében, mely szintén az ő nevét viseli, jobb híján pedig a képen.

A közelben álló katedrális már a kereszténység második, 19. és kora 20. századi virágzásakor épült, melynek során a katolikus és református térítők egymással versengtek a kínai lelkekért. Mára mindkét felekezet a Kínai Népköztársaságban elismert öt vallás közé tartozik, az egyházakat felügyelő bizottságot azonban a Kommunista Párt felügyeli, ami gyakran vezet ideológiai fejtörőkhöz. A hatályos ediktumok szerint például a Dalai és Panchen Lámák reinkarnációját a kínai kormánynak is jóvá kell hagynia, bár ennek részletes kivitelezését én nehezen tudom elképzelni.


Mostanáig hasonló kavarodás övezte a Vatikán és Párt kinevezte püspökök és ellenpüspökök fennhatóságát is. Hogy a kiegyezés a szigorúan piros kereszttel jelölt, „hivatalos" templomok befolyását növeli majd, vagy a többtízezer fősre becsült nemhivatalos felekezetekét, az még a jövő orgonazenéje.


© 2019 Holch Gábor