Kelet és Nyugat, akkor és most: Azok az európai vállalati vezetők, akik cégük termékeit vagy szolgáltatásait egy ázsiai országban próbálják népszerűsíteni, gyakran nem tudják eldönteni, hogy az otthoni vagy helyi stílusnak megfelelően üzleteljenek. Ilyen helyzetben általában annak sincsenek tudatában, hogy szó szerint több százéves dilemmával küszködnek.
Ugyanezen törték a fejüket azok a XVI.-XVII. századi jezsuita hittérítők, akik a helyi hívek kultúrájának megértésével és az ahhoz való alkalmazkodással, majd a kínai császári elit tiszteletének kivívásával magukra szabadították a római pápa rosszallását. A képen látható olasz Matteo Ricci és szerzetesei, csillagászati és matematikai ismereteiket a hittérítés szolgálatába állítva, a császári udvarban olyan magas rangig vitték, hogy a Ming dinasztia végére jezsuiták felügyelték a kínai hadsereg ágyúinak és mezőgazdasági naptárainak készítését.

Ricci jóbarátja, a képen mellette álló, keresztény hitre tért kínai csillagász Xu Guangqi járta ki, hogy a jezsuiták krémje Mindarin, azaz császári hivatalnoki rangot kapjon. Ezzel együtt jártak azonban olyan kötelességek, mint a Mandarin ruha viselete és a konfuciánus rituálék betartása. Amikor ez Róma fülébe jutott, kiközösítéssel fenyegették a jezsuita közösséget. Hasonló rosszallásra számíthat ma az az ügyvezető igazgató, aki megpróbálja kimagyarázni, miért követi a KPMG-biblia helyett kínai könyvelési rítusokat, és milyen okból vette fel valamelyik elvtárs unaokatestvérét nyolc általánossal humánerőforrás-vezetőnek. Türelem kell utánaolvasni, Ricciék hogyan oldották meg a dolgot, de megéri: utódaik ma is ott vannak Kína, Hongkong, Tajvan és Szingapúr legbefolyásosabb üzleti köreiben.
Комментарии