top of page

Kelet és nyugat, akkor és most: Ópiumháború és sérvkötő

Kelet és nyugat, akkor és most: Hogyan szólt bele a 19. század történetébe egy kínai császári hivatalnok lágyéksérve? Lin Zexu (Lin Ce-hszü), a császár egyik legbefolyásosabb hivatalnoka volt felelős 1839-ben azért a döntésért, mely az úgynevezett ópiumháborúk kirobbanásához vezetett Kína és az európai nagyhatalmak között. Az év nyarán ugyanis Lin több, mint ezer tonna ópiumot koboztatott el a Kantonban állomásozó brit csempészektől, és dobatott a tengerbe. Bár Európa a döntést a nagyhatalmak arculcsapásaként élte meg, a császári udvar túlságos engedékenységéért kritizálta a nyugat iránt amúgy is érdeklődő Lint, amiért az áru elkobzásán túl sem letartóztatással, sem kiutasítással nem súlytotta a külföldi törvényszegőket.

Kortársak feljegyzései szerint Lin többek között azért sem ebrudalta ki az ópium behozataláért felelős nemzetközi kufárkolóniát Kantonból, mert súlyos lágyéksérvét, melyet kínai orvosai nem tudtak meggyógyítani, egy Peter Parker nevű amerikai hittérítő sebész végül egy mesterien elkészített sérvkötő segítségével kezelte olyan sikerrel, hogy a mandarin teljes értékű emberként állhatott ismét munkába. A hagyományos kínai gyógyítók sok nyavalyára ismertek gyógymódokat, sebészeti beavatkozást azonban nem végeztek. A nacionalista támadásoktól tartva azonban Lin titokban, gyakran összekötőkön keresztül értekezett orvosával.

A sors iróniája, hogy jótett helyében nem sok jót várhatott. Az 1839-es ópiumelkobzási incidens után Viktória királynőnek írott, rendkívül tiszteletteljes hangvételű levelét a britek arra sem ítélték érdemesnek, hogy az uralkodónő tudomására hozzák, és hamarosan naszáddal támadtak a kantoni kikötőre. Diplomáciai kudarcáért Lint a császár a rideg északi tartományokba száműzte. Szellemi örökségét a kínaiul folyékonyan beszélő Peter Parker mint diplomáciai tolmács próbálta belecsempészni az ópiumháborút lezáró egyezményekbe, de neki az egészsége ment rá az erőfeszítésre, a nagyhatalmak pedig minden igyekezete ellenére számos koncessziót hasítottak ki a kínai birodalomból.


Ezek egyike jelenlegi otthonom, Sanghaj, ahol nem sok emlékeztet Lin és Parker igyekezetére. Lin Zexunek azonban szülőföldjén, Kína Fuzhou tartományában lévő otthonát emlékházként tisztelik, New York Chinatown negyedében pedig szobrot állítottak neki.

Comentarios


bottom of page