„Kínában már a rendes kerékvágásban megy az élet?”

Sokan írnak és kérdeznek a Kínában fennálló vírus-helyzettel kapcsolatban, és már egy ideje gondolkodom rajta, hogy a leggyakrabban felmerülő kérdéseket megválaszolom egyfajta kiskáté (szép régi magyar kifejezés az FAQ helyett) formájában. A napokban löketet kaptam, hogy ezt mielőbb megtegyem, mert az Indexen némileg meglepve olvastam, hogy „Kínában már nincs szükség frusztráló korlátozásokra”. Mi ezt itt Sanghajban nem így látjuk, vagy az is lehet, hogy a mi frusztráció-küszöbünk alacsonyabb, mint a sinológusoké. Amit tehát lehet, megpróbálok számok és tények segítségével megközelíteni. A kérdéseket idézem, de mivel nem hatalmaztak fel rá, nem írom meg, kitől vagy kiktől jöttek, gyakran szinte szó szerint ugyanabban a formában.

„Kínában már a rendes kerékvágásban megy az élet?”


Nem. Körülbelül két-három héttel ezelőttig mintha normalizálódtak volna a dolgok, bár a metróban, áruházban itt is maszkot kell hordani és hasonlók. A Holdújév közeledtével viszont elkezdtek sokasodni az újabb megbetegedésekről jövő hírek, és mostanra már kínai városok között is csak a 2-3 hetes karantén nagy valószínűségével számolva lehet utazni. A nemrégiben még teljesen elhanyagolt mobilos egészség kódot is elkezdték megint kérni, és lázat is mérnek lézerrel, mint például a sanghaji Xiangyang park a képen látható bejáratánál. A kedvencem a harcművészeti klubom bejáratának biztonsági őre, aki tüzetesen méregeti, majd hangosan elkurjantja minden látogató testhőmérsékletét. Sajnos az itteni Karácsonynak megfelelő holdújévi programokat is le kellett mondanunk: a legtöbb helyi családhoz hasonlóan szűk körben, itthon ünnepelünk a szokásos családi és céges éttermi tömegcsinnadratta helyett.

„Kínán belül ugyanúgy tudod végezni a munkád, mint rendesen?”


Nem. Rendesen havi nyolc-tizenkét napi csoport tréninget tartok. Amióta októberben visszajöttem Sanghajba (illetve szeptember végén visszaértem, októberben pedig kikerültem a karanténból), havi 2-3 napot tudtam megtartani. Az első negyedévben még két olyan személyes csoport tréningem van, amit egyelőre nem fújt le a kliens, a többit vagy rendeletre, vagy a cég saját szakállára lemondták. Sok coaching ls személyes találkozót is lemondanak a résztvevők csak azért, hogy ne kelljen városon belül mozogni. Interneten értekezve szerencsére meg lehet oldani a legtöbb ilyen helyzetet.

„Járnak Kínában a gyerekek iskolába?”


Igen. A tanév valamelyes késéssel indult, és a családosok nem utaznak, mert az iskoláskorú gyerekeket városon kívüli utazás után nem mindig engedik vissza az iskolába. A szigorúan és hatóságilag ellenőrzött iskoláknál nehezebb helyzetben vannak a korepetáló és magániskolák, tanfolyamok, akik közül sokan „érintésmentes” oktatási programjaikat reklámozzák, például a képen látható módon a lakóparkunk liftjében.

„Sokakat (mások szavaival mindenkit) beoltottak már Kínában a vakcinával?”


Nem tudom. Mi is, mint sokan, százezrekről hallunk, akiket állítólag már beoltottak, a hírhozók szerint az egészségügyi és oktatási ágazatban, valamint katonákat és rendőröket. Az én és sanghaji feleségem ismeretségi körében eddig csak egy emberről tudunk, aki biztosan megkapta már az oltást: egy nemzetközi középiskola amerikai állampolgárságú tanáráról. „Kínában ingyenes az oltás?” Azt halljuk, hogy igen, és az az egy fős statisztikai minta, akivel beszéltem, ingyen kapta. A vakcinát kidolgozó és gyártó cégek egyike állami tulajdonban van (SinoPharm), a másika pedig magánvállalat szoros állami kapcsolatokkal (Fosun), akik könnyen megtehetik, hogy a szintén állami egészségügyet térítés nélkül látják el, a pénzt kvázi az állam egyik zsebéből a másikba téve.

„Mindannyian biztonságban, jól vagytok?”


Nagyon köszönjük, igen! Mint mindenkinek, nekünk is egy kicsit elegünk van a megszorításokból, unalmas rutinokból, de szerencsére egymásból még nem. Köszönöm és továbbra is várom a kérdéseket is!

© 2019 Holch Gábor