Huawei: Azért gyanús, mert nem gyanús?

A kínai Holdújév hetében gyakrabban találkoztunk itt Sanghajban a családdal, és kínai apósom minden alkalommal a nemzetközi Huawei-dráma egy újabb fejleményével üdvözölt. A legutóbbi látogatásunk éppen Mike Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti látogatásának napjára esett, és az öreg majdnem a nyakamba borult, mondván, hogy milyen jól megállta a helyét a magyar kormány a Huawei védelmében. Én akkor még nem sejtettem, miről van szó, de egyrészt így-úgy ő is és kormányunk is családtag (húsz év külföld irracionálisan szentimentálissá teszi az embert), másrészt ritkán értek egyet amerikai külügyminiszterekkel, úgyhogy mondtam, hogy „Na, ugye?”, de azért hazaérve utána néztem a dolognak.

Egy tavaly Hongkongban megtartott tréning, ahol többek között Huawei-vezetőket képeztem

Az jutott eszembe, hogy otthon valószínűleg kevesen tudják (már azok közül, akiket egyáltalán érdekel), hogy mi is ez a Huawei és miért van ekkora felhajtás körülötte. Kvázi-állami vállalat? Kémszervezet? Feltörekvő technológiai óriás? A kínai Nokia? Nem szeretnék sem cégtörténetet írni, sem politikailag állást foglalni, de azért ide biggyesztek pár dolgot, ami betekintést nyújt a Huawei ügyeibe úgy, ahogy otthon mindenkinek eszébe jut valami mondjuk az OTP vagy az Ikarusz nevéről a híradóban.


A vállalat elsősorban a Kínai Néphadsereggel való összefonódásai miatt csapja ki külföldön a biztosítékot. Bár az egykori katonai műszerész alapító Ren Zhengfei becsszóra nem tartja a kapcsolatot az egykori csapattársakkal, ezt sok 1987-ben leszerelt katona mondja magáról, aztán vagy elhiszik a többiek, vagy nem. A Huawei privát cég hivatalos állami és katonai érdekek nélkül, de felemelkedését annak köszönhette, hogy az alapító kiugrott mérnökök rögtön kaptak egy csomó állami megrendelést az akkor még nagyon primitív kínai telefon és mobilhálózat kiépítésére. Történnek véletlenek, de végül meglepően sokuk történik szántszándékkal.


A cég ügyeit körüllengő köd egyik oka, hogy a Huawei fiúk (többnyire fiúk) nem rejtik túl gondosan véka alá cégük honvédelmi eredetét. Nem kell félórás biztonsági szekatúra árán bejutni a vállalat Shenzen városának közepén található főhadiszállásába (vagy fordítva, talán Shenzhen van a Huawei körül), hogy feltűnjenek bizonyos átfedések. A cég logóját képező vörös szekfű például a legtöbb szocialista berendezkedésű országban bír némi többlet tartalommal. Másnak, ugye, pont az a gyanús, ami nem gyanús: Huawei cégvezetők ritkán adnak sajtótájékoztatót, és az utóbbi időben piacra dobott mobiltelefonjaikat, tabletjeiket sem kíséri feketegarbós-nagykivetítős CEO-csinnadratta.


Ott dolgozó felsővezetőktől tudtam meg, hogy az alkalmazottak körében is katonás a fegyelem, nemcsak a szó átvitt értelmében. Egy Sanghaji jó ismerősöm humánerőforrás felsővezetőjük volt, és beszámolt a rengeteg túlóráról, kemény munkamorálról és a cég azon gyakorlatáról, hogy a vezetőket családtagjaik nélkül küldözgetik hosszabb kiküldetésre Kína és a világ távoli zugaiba. Afrikai és belső-ázsiai kirendeltségeiken, mesélte egy másik Huawei-vezető, a kollégák földrengések vagy más katasztrófák esetére mentési kiképzésen vesznek részt, és ukázba van adva, hogy „az omladozó épületet a Huawei emberei hagyják el utoljára!”


A fentiek egyike sem műhelytitok: az is könnyen rájöhet, aki gyakran ebédel egy Huawei kirendeltséggel egy utcában. Viszont éppen ezért nem szabad azon sem csodálkozni, hogy amerikai és európai üzletemberek bizonyos gyanakvással viseltetnek a kínai óriáscéggel szemben. A Huawei vezetői pedig, ugyanúgy, mint bármelyik kínai nagyvállalat fejesei, nincsenek hozzászokva, hogy egy név nélkül, a vállalat pecsétje alatt megjelentetett sajtóközleményen túl magyarázkodni kezdjen holmi újságírók és külföldi miniszterek kedvéért.


Közben viszont érdemes tudni, hogy ha Kínában háborodik fel a közérdemű amiatt, hogy magánvállalatok állami felbújtásra lehallgatják, meghackelik, nyomon követik vagy cenzúrázzák a felhasználókat, az általában nem a Huaweien csattan, hanem olyan hazai cégeken, mint a WeChat csevegőportált és Didi taxi applikációt működtető TenCent vagy a Taobao internetes áruházáról és a TenCent-tel rivalizáló fizetőapplikációjáról híres Alibaba.


Nem próbálom sem eldönteni, sem megsaccolni, hogy kinek van igaza a Huawei ürgebőrbe kötött dobozokra várakozó békaembereivel kapcsolatban. Nálam sokkal tájékozottabb emberek vitatkoznak rajta, amint azt a China Uncensored internetes műsor múlt év végi összefoglalója is mutatja. Ha azonban van rá érdeklődés, szívesen megírom a magánvéleményem arról, szerintem mi a tétje az USA és Kína között jelenleg zajló szó- és információs csatának.


A fenti kép egy tavaly Hongkongban megtartott tréningen készült, ahol többek között Huawei-vezetőket képeztem.


Folytatása következik, ha kapok egy kis bíztatást.



Vissza a főoldalra.

© 2019 Holch Gábor